Máté ismét megindult a beszédfejlődés rögös utján
(ki tudja már hanyadszor) és végre neveket is elkezd mondani.
Múlt héten kezdtünk el egy új mozgásterapeutához járni, aki Máténak egyből szimpatikus volt (akinél először voltunk azzal valahogy mindig távolságtartó maradt).
Közben, ahogy javasolták, elkezdtük beszerezni az otthoni fejlesztéshez a dolgokat:
- trambulin
- függőszék
- Physio labda
- henger labda
- gördülő deszka
- rugós deszka
- Én is tudok beszélni könyv
Az első beszerzendő a trambulin volt. Az első alkalommal 2 ugrás után elesett, ma, 1 hét után már ott tart, hogy nem esik el, hanem úgy 10-15 perc után máshoz fog inkább. :D
Mivel mindig szereti megszabni Marcusnak, hogy mit csinálhat és mit nem, ezért azt mondtam neki 3 napja:
- Ha nem akarod, hogy elvegye, akkor mondd neki, hogy Marci, nem!
Hát ez annnyira megtetszett neki, hogy azóta is örömmel megtílt az öccsének egy csomó dolgot. Van, hogy tisztán kimondja a Marci-t, de az estek többségében csak Tarci lesz a kisebbik rosszcsontból.
Eddig mindig mérges és hárító lett, amikor megkértem, hogy mondja meg a nevét, de tegnap felbátorodva a haladástól, megkértem ismét, hogy mondja meg mi a neve. Én lepődtem meg legjobban, amikor kibökte: Táté.
Vajon mi baja lehet az M betűvel? Mi meg szegénykének megnehezítettük a dolgát, hogy M betűs neveket kaptak. :D
Mindkét fiú nagy lépésekkel rohan a felnővés utján (pedig még várhatnának, mert hová lesznek így a mami kis dédelgetni és puszilgatnivaló fiai?!)
Marcus kinövesztette a 9-10-11. fogait (természetesen egyszerre) vagyis pontosabban egyelőre még csak áttörték az ínyét az éjszaka.
Kisebbik dedem szinte profi módon kezeli evés közben a kanalat (mea culpa maxima: nem adok neki kést és villát az evéshez :D) és csak néha keni össze a konyhát (és magát) burgonyapürével, de az utóbbi tett csak az székbe kötött unatkozás esetén következik be.
A múlt héten paradicsomos spaghetti volt ez ebéd. Mindhárman (Marcus, Máté és én) szeretjük. Marci dolgát megkönnyítendő 1 cm-es darabora vágtam a tésztát, Mátéét egyben hagytam mert ő szálanként szereti beszopogatni.
Szórakozottságból Máténak is tettem villát. Mire feleszmélek azt látom, hogy a gyerekem szertartásosan ül a székében, a villát a tányérra merőlegesen tartja, tekeri fel a tésztát, majd szépen komótosan beteszi a szájába az így feltekert adagot. Mindezt olyan nyugalommal mintha legalább 20 éve ezt csinálná. Természetesen sem kamera sem fényképezőgép nem volt a közelben. :D
Még adós vagyok Máté születésnapi beszámolójával, de szokás szerint most is "behind the plan" vagyok.
Mai szösszenet végén azért bevágok egy videót Marcusról:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése