2012. november 11., vasárnap

A néma levente és a csivitelő kis veréb

Az elmúlt időszak nem csak azért "szerénykedett" bejegyzésekben, mert betegek voltunk (a múltidő még nem biztos), hanem az egyetemi feladatokban és a Máténak való megfelelő fejlesztőhely megtalálásában is kissé elvesztem.

A háttér az, hogy Máté amint kissé megindul a beszéd terén, hamarosan le is áll,sőt visszafejlődik az egyszavas szintre (mama, sőt MAMMMMMMAAAAAA!!!!!!!- mindezt felső c-s hangmagasságban, 100 Db-es hangerősséggel, minden fennálló problémánál).Ez a mama kissé roszzul esik mert a begyulladt fülem (fülkürthurut) belesajdul a magas hangokba, na meg a hangosakba is, így ez a kombináció, mintha nekem lenne kitalálva, hogy csipkedjem magam és oldjam meg a problémáját.
Emellett csak a mutogatás van, ezért újra kezdtem tanulni a jelbeszédet, hátha a  dalok közben tanított jeleket elkezdi használni és ez majd olyan kommunikációs sikerélményhez vezet, hogy beszélni is elkezd majd.

Ezzel szemben Marcus palántánkat le sem lehet lőni beszédben....
Ugyan egyelőre több az általam fel nem ismerhető nyelvi szintaxis és szó, mint az érthető, de a halandzsa nyelvet úgy alkalmazza, hogy ha kérdezek tőle valamit, akkor válaszol, ha telefonálok, akkor mellém ül és nyomja a szöveget a fülére szorított telefonjába. A játék közben folyamatosan kommentálja,amit csinál és néha odamegy Mátéhoz és kérdez tőle valamit. Mátétól többször megkérdeztem, hogy mit kérdezett,de nem mondott semmit, így nem tudom, hogy Máté vajon értelmesebbnek találja-e az egész napi háttérzajnak is elmenő fecsegést.

 Marcus szókincse eléggé funkcionális:mama, papa, cici (na mi is lenne más :D ), hami, tata (kacsa), háp-háp, kutya,  kákány (sárkány), gyere.

Máté fejlesztése kissé bizonytalan: aki elvállalta volna, az messze volt,aki meg közel van az nem tudta elvállalni. Most ismét kénytelenek vagyunk a magánszekorhoz fordulni,mert még mindig olcsóbb megfizetni hetente 2 alkalommal a magán csoportos mozgásterápiát,mint a baby-sittert és hagyni magára Marcust 6 órára.
Egyébként meg mindkettő egy imádnivaló kis nyuszika. Fényképes bizonyítékkal ezt csak a jövő héten támasztom alá. :D

A jövő hetem húzos lesz:
szombaton délelőtt a család egyik felével tartjuk Máté születésnapját, délután a Máté barátai jönnek el ünnepelni, vasárnap a család másik felével tartjuk Máté születésnapját, kedden pedig az óvodában. Minden ünneplés egy új torta. Csak azt nem tudom, hogy milyen legyen az ízzük (csalódtam a cukrászdákban: a legtöbbjüknél jobb tortát csinálok, bár az eredmény nem lesz olyan profin kinéző, de finomabb és nem lesz benne semennyi emulgálószer) Az egyik biztosan joghurtos málna torta lesz,mert a Marcus születésnapján abból Máté 6(!!!) felnőttnek való szeletet evett meg. Gondolkoztam még az esztreházyban,meg a feketeerdei megytortában vagy a brazil diótortában. De nem tudom eldönteni. Van valami ötletetek?

1 megjegyzés:

  1. Erre a beszédfejlesztésre nagyon kíváncsi vagyok én is. Marcival nem foglalkoznak, mert még nincs 3 éves... Pedig most még jobban ráérnék elhordani bárhova...

    Torta? na ilyen sorrendben jöhet ahogy írtad :)

    VálaszTörlés