Nevelési elv csődje....... avagy 4 pokoli hosszú óra története.

Alapelvem, hogy hagyjam a gyerekeket felfedezni a világot és megismerni, azt amit akarnak, addig amíg az nem káros a saját vagy mások egészségére.
Tegnap délután aztán meg is kaptam érte a "jutalmamat"
Délután négyig nem volt okom a panaszra: Akkor eldurrant a gyerekek agya.
Máté kitalálta, hogy kakaót inna: ment is, vette le a szekrényből a Milka kakaót, ami a kedvence. Erre Marcus is kedvet kapott, de mivel ő abból nem ihat-és ezt tudja is- ezért odatolta a szekrényhez a széket, felmászott a konyhaszerényre és levette az Ovomaltint. Eddigcsak bűszkén nézhettem őket, hogy milyen önállóak és ügyesek.....
Majd mindketten leszobroztak a hűtő előtt, hogy vegyem ki nekik tejet. Ez volt a katasztrófa kirobbanásának időpontja: csak 1 dl tej volt.
Mátét le lehetett azzal nyugtatni, hogy felhívjuk a Papát, hogy hozzon tejet. Én felhívtam, ő meg benyögte a telefonba, hogy tejet. Barna meg amilyen empatikus egyén megígérte, hogy hazafelé vesz tejet.
Ettől kezdve a gyerekek folyamatosan az apjukat várták (aki csak 20,15-re ért haza)
Közben a nagy egymás elleni hadonászásban lelöktét a Milka Slurp-ot, majd Marcus sem akart ettől elmaradni és kiborította az Ovomaltint. Mindkettőnek csodálatos tulajdonsága(mármint a poroknak és nem a gyerekeimnek), hogy nedvességgel egymásra találva kőszerű, szinte feltakaríthatatlan elegyet alkotnak a padlón. Tehát rohantam a felmosóért, hogy ezt elkerüljem (a padló még nem is száradt fel teljesen az 5 perccel korábbi felmosástól)
Miközben egy papírtörlővel szedtem össze a kakaó nagyját, a gyerekek a fejem felett vitatkoztak valamin (.....Tarcus nem, Tarcusta ne josszalkodj!!...- hallottam).... hamarosan azt is megtudtam, hogy a málnaszörpös üvegen, ami közben kicsúszott a kezükből, a fejemen landolt egy erőteljes ütéssel (hogy lehet ekkora nehézségi gyorsulása  30 cm magasságból való lezuhanástól?!), na meg  1 dl szörppel a hajamban.
Ebben a pillanatban végre sikerült a gyermekeimmel elérnem a családi összhangot: mindhárman rajtam röhögtünk- bár az én nevetésem mögött volt némi vérnyomásemelkedés is , ami majdnem hangerőemelkedéshez vezetett. (nem ismerem pontosan az idegpályák kapcsolódását, de gondolom, csak képzelem, hogy közvetlen összeköttetés van az érfal nyomásérzékelő receptorai és a hangszálak között :D)
Közben ismét egymás felé fordult az érdeklődésük és a nappaliból már ismét felhangzott a "Tarci nem!", szlogenné vát kifejezés. Elfogott a kisértés, hogy meg se nézzem, mit csinálnak, hanem menjek el hajat mosni: és engedtem a kisértésnek: ha nagy a gond, akkor nyitott ajtónál úgyis hallom, na meg úgyis utánnam jönnek, mert nem akkora poén a huzakodás, ha nincs szem és (főleg) fültanúja. :D
A helyzetet már csak az árnyalta tovább, hogy a nagy kapkodásban, hogy mindent feltakarítsak mire   Barna hazajön (naív módon azt hittem 7 előtt itthon lesz), eltörtem a kedvenc bögrémet, amit még 2008-ban vettünk Bécsben az adventi vásáron. (Így lesz indokom kikényszeríteni egy újabb bécsi adventi kirándulást)
Mikor leültünk volna vacsorázni, mindkét gyerek veszettül tiltakozott a töltött padlizsán és a frankfurti leves ellen is.
Így este 7-kor nekiálltam krumplipürét és halrudat csinálni, mert nálunk ez a titkos fegyver: ezt bármikor megeszik, a mennyiséget meg szinte már iparinak lehetne nevezni, amennyit belőle esznek.

Mire Barna hazaért mindkét gyerek tisztán (!!) és szép nyugodtan ült a székében és éppen befejezte a vacsoráját, előttük szinte tisztára nyalt tányérok álltak. Holnapra betöltöm ide az erről készített képeket is....

A közös élmények fontossága

Az összetartozás érzését erősítendő mindannyian összeszedtük az általam csak "hányós-fosós" vírusnak nevezett szépséget.
Barna úgy gondolta, hogy ezt az élményt megosztja másokkal is (bár szóban csak azt mondta, hogy nincs ő olyan rosszul) és bement a munkahelyére dolgozni. Gondolom, ha holnapra mindenki kidől, akkor nem lesz olyan feltűnő, hogy ő is. :D No commment... (a személyi száma első szémjegyét ismerjük és ez már megmagyarázza, hogy miért olyan önfejű)
Hiányával nem olyan égető probléma, hogy csak egy wc-nk van. :D

A kis ravasz

Máté 4 hétig volt itthon és a 2. héttől már állandó konfliktus volt a tulajdonjog körül.
Most, hogy Máté elmegy hetente háromszor családi napközibe, Marcus boldogan veszi birtokba Máté tárgyait (ha nem vagyok elég gyors, akkor maradandó sérülések is keletkeznek).

Szerdán pl elkezdte azt, hogy Máté kifestőibe rajzol és színez. A megdöbbentő az, hogy mivel ez Máténak a gyenge területei közé tartozik, így Marcus szebben színez, mint Máté. Aki viszont az építőjátékok és a kirakók területén domborít nagyot.
A nosztalgiázás na meg az összehasonlítás kedvéért Máté ennyi idősen ilyen volt:

Így utólag visszanézve azt látom, hogy Máté már akkor is sokkal komolyabb volt, mint az állandóan jókedvű, mosolygós Marcus. Miért? Mit csináltam másképp, hogy a nagyobbikból nem sugárzik az állandó derű és kiegyensúlyozottság?

Ledöbbenés

-Tarcusta, gyere! Megyünk haza!!!!!
Mindez Máté szájából hangzott el, tegnap a gyógyászati segédeszköz boltban. Ja, ha nem derülne ki, akkor Tarcusta, az a kisebbik poronyt Máté féle becézése :DDDD
Egyszóval örül az anyai szívem: lehet hogy Máté mégis fog (valamikor) beszélni.... (de ezt majd akkor hiszem el, ha ,meglett a diplomája és azt meg is védte-szóban)
A mellékelt képen "Tarcusta" éppen azzal foglalkozik, amivel a napja nagy részét tölti: eszik.
Lehet, hogy igazából egy elefántot szültem emberi testben? :D
Ui: most vettem csak észre, hogy már ő is úgy huzza a száját a neki nem tetsző dolgokra, mint az apja. Most mit mondjak?!!

Nem írtam......

Nem írtam mert a napjainkat a betegségek töltik ki.
Semmi komoly, csak megfázások hörghurutok, vírus és baktériumfertőzések. Mindezek vagy párhuzamosan jelennek meg a két gyereknél vagy folytatólagosan. Emlékem szerint szeptember óta nem volt olyan nap (értsd egy sem), amikor mindkét gyerek teljesen egészséges lett volna.
Ez kissé megnehezíti a
- napi 5 órás alvás elérését (és már nem csak én nem alszom 5 ótát de Barna sem)
- A rendezett háztartásvezetést
- A vizsgákra való felkészülést
.... és úgy egészében a mindennapok elviselését.A gyerekek a betegségek miattb nyűgösek és ezért egymást is nehezebben viselik, na ezt meg én viselem nehezebben. Barna meg engem visel nehezebben, hogy mire este hét után fáradtan hazajön nem vagyok éppen jóhangulatú és legszívesebben elvonulnék egy kicsit a külvilágot kizárva.
Megjön és ilyenkor megpróbálok valami privát dolgot csinálni: vagy olvasni néhány oldalt valami laza kikapcsoló könyvből, amíg ő hancúrozik a gyerekekkel, vagy elolvasni mások blogbejegyzésit.
Ilyenkor hangzik el a lassan szállóigévé váló mondat: Virág, legyél velünk! Nekem meg türtőztetnem kell magamat, hogy ne válaszoljak valamit csípősen erre.....
Lehet hogy nem ártana nekünk egy kis családterápia?
A terápiáról jut eszembe a Máté.
Novemberben elkezdtük TSMT (tervezett szenzomotoros tréning), ami nagyon bevált és hétről hétre látszott a fejlődés.......... Egészen a vizsgaidőszak kezdetéig, amikor elkövettem azt a merész húzást, hogy 10-11 után átvittem a most éppen Budapesten regnáló nagyszülőknek a két gyereket és vagy 2 után mentem értük vagy a nagyszülők hozták őket haza ébredés után nem sokkal.
Azt gondoltam nem lesz ebből semmi gond. Hát tévedtem. Mindkét gyerek abbahagyta a beszédet. Még csak a nagyszülők viselkedését sem okolhatom, hiszen minden alkalom után lóg a nyelvük, annyire körülugrálják a gyereket. Ráadásul az alatt a 3-5 óra alatt, amíg ott vannak 2-t alszanak, az első 1 órában pedig én is velük vagyok.
Valószinűleg a gondot a szokások megváltozása okozta. Érdekes azonban hogy mindkét gyerek a beszéd teljes elhagyásával reagált erre.
Természetesen egyből jött az önvád (duplán is, mert még amiatt is ott lappang, hogy Marcus 18 hónapos korában visszamegyek dolgozni), meg egy csomó más probléma is sokasodott, így volt jó néhány nap (vagy akár egy tucat is), amikor nagyon magam alatt voltam. Most néhány kérdést sikerült tisztázni, ami megnyugtatott:
-Bizonytalan volt, hogy visszavesznek-e 6 órában a munkahelyemre: a régi munkámat csinálom, csak olasz nyelv helyett angolul.
-nem tudtam, hogy mit csináljak az egyetemmel (2 félévem van hátra), végül eldöntöttem, hogy februártól passzív félévet kérek, elkezdem kidolgozni a záróvizsga tételeit meg a szakdogozatom háttéranyagait összegyüjtöm.
- Nem tudtam, hogy szoktassam le Marcust a napi 10 feletti szoptatásról: na erre a mai napig sem tudom a választ....
-Nem tudtam mikor kezdjem Marcus beszoktatását a családi napközibe és hogyan oldjam meg azt a helyzetet, amikor Marcust néhny óra után ebéd előtt elhozom, Máté meg marad: Ez szintén a megválaszolatlan kérdések egyike, bár azt már tudom, hogy Marcust 2 hét múlva viszem először.
- nem tudtam meg, hogy hogyan oldjam meg Máté frusztráltságát a változástól, ami már marcus felé agreszív elemekben is megnyilvánult. Állandóak lettek az öszetűzések, a földre nyomások és az, hogy semmivel sem engedte játszani: még a Marcus babajátékait is blokád alá helyezte.
Közben kiderült, hogy a nevelési tanácsadó, ahol januártól elkeztdték volna a komplex kezelését (tsmt, pszichológus, logopédus), átszervezés alatt van és ne is nagyon reménykedjünk abban, hogy az idén (2013) sorra kerül. Mindemellett megemlítették azt is, hogy ha nemkezdődik el Máté kezelése sürgősen, aakor olyan lemaradásra tesz szert, amit az iskola kezdéséig sem fog tudni behozni. mi tud ilyenkor a szegény pánikolt szülő tenni? Fizet és magánúton oldja meg.Így hetente egyszer továbbra is hordom tsmt-re, és minden nap csináljuk a kiírt gyakorlatokat, egyszer viszem pszichológushoz és egyszer viszem logopédushoz.
Barnának habzik a szája az anyagiak miatt. Számszerűsködjünk egy kicsit:
- heti 3 csana                                         45 600
-het 1 tsmt                                            20 000   
- heti 1 pszichológus                              24 000
-heti 1 logopédus                                   32 000
--------------------------------------------------------
összesen:                                            121 600 forint

Ha ezt összevetem a 83 000 forint gyeddel amit eddig kaptam, akkor rögtön érthető a családfenntartó reakciója. Természetesen felmerült az a kérdés, hogy mi még kinyögjük ezt (kérdés, hogy meddig), de más mit csinál?
 És ne feszegessük a befizetett tb kérdését......