eltüntünk, de azért megvagyunk

Amikor elkezdtem dolgozni, nagyon víg voltam és nem éreztem a hajszoltságot, amiről sokan panaszkodnak. Hát ez az elmúlt fél évben már nagyon nem így volt.
Mostanában viszont soha semmit nem sikerül tökéletesen megoldani.
Az egyensúlyozás az anya- munkaerő-háztartásvezető- nő bűvös négyesben zajlik- kissé hajszoltan.
Be kell vallanom a nő fogalmát most max az értelmező kéziszótárban találnám meg, vagy esetleg a Nők Lapjában. Esetleg még ott sem ... :D

Az elmúlt héten napi 9-11 órát dolgoztam, 2,5 órát utaztam, 3 órát töltöttem a háztartással, ehhez 5 előtt keltem, 11 után feküdtem és mégsem tartok sehol. (Egyébként általában minden nap 5,30-kor kelek, hogy hamar eljöhessek a munkahelyemről.)

Mulatságos látni, hogy a munkahelyen amikor arról van szó, hogy ki tudna még belebűvészkedni némi munkát az idejébe, valahogy mindig a családosok lesznek azok ezt megoldják: nem nagy rejtély: mi be akarjuk biztositani az állásunkat, vagy az a téveszménk, hogy még bírunk egy kicsit többet.

Eddig 6 órában dolgoztam (névleg) és szeptemberben új munkaterületre kerültem (minőségirányítás); azóta kiderült, hogy a jövő héttől ismételten új munkám lesz, még a mostaninál is nagyobb kihívás.

Nevetgélek néha magamban azon, hogy amikor 7 éve az Exxonhoz kerültem, volt egy általános ismertető a cégről, meg, hogy melyik terület mit csinál, akkor pont ez volt az a terület, ami a legszimpatikusabb volt. Ha levonom az otthon töltött 3,5 évet, akkor nem is olyan rossz a 3,5 év, ami alatt ideértem. :D

Eljött az ősz és már fenyegetnek mindenféle betegségek előszelei (na, meg néhánynak az utószele). Valamint végre elkezdődik ismét a heti 2 alkalommal logopediushoz járás (igen, logikus poén, hogy 40 éves létemre miért kell ez nekem)

Annyira be van tervezve minden percünk, hogy bármennyire is fáj érte a szívünk, de lemondunk egy harmadik gyerekről: így sem jut elég időnk a meglévő kettőre, felelőtlenség lenne még ebből a rájuk szánt időből is elvennénk, hogy egy harmadikról gondoskodjunk.

Mindemellett érezzük azért, hogy a fiúknak jó lenne egy harmadik. Van néhány probléma a gyerekekkel az óvodában. Váltakozva jön elő belőlük a konkurálás illetve a normálisnál nagyobb mértékű gondoskodási hajlam.
Az óvodában vegyes csoportok vannak. A fiúk a nap nagy részében vagy egymással birkóznak vagy szívességeket tesznek egymásnak. Azt meg egyikük sem hagyja hogy a másik bárki mással is barátkozzon.  Kissé megfojtják egymást és nem tudunk mit tenni. Az óvoda javasolta, hogy vigyük el őket pszichologushoz, hogy vizsgálja meg őket és adjon szakvéleményt, hogy a gyerekek kerüljenek-e külön óvodába.
Eléggé frusztráló, hogy nem tudunk mit tenni, eddig minden ötletünk csődöt mondott a probléma megoldására. Most mondjam azt, hogy gyereknevelésből megbuktunk?